TAE-KWON-DO és HAP-KI-DO oktatás indul ismét Kőbányán és Kistarcsán szeptembertől

Szeptembertől ismét várja a jelentkezőket a Sentinel Olimpiai Taekwondo és Hapkido Sportegyesület!

A Sentinel Taekwondosok ismét nagy létszámmal vettek részt a Balatonszentgyörgyi edzőtáborban.

Hegyes Imre 4. danos Taekwondo és 1 danos Hapkido Mester irányította és vezényelte a Balatonszentgyörgyi edzőtábort. Júliusban a gyerekekkel, másik héten a felnőttekkel indult el a balatoni Taekwondos táborba. A két hét alatt 30 edzést és két övvizsgát tartott. A gyerekekkel napi 3, a felnőttekkel napi 4 edzések voltak, aminek köszönhetően óriási fejlődésen mentek keresztül. A tábori ébresztő 6.30-kor keltette a csapatot. Gyors készülődés után indult a reggeli futás és a medicin labdás erősítő edzés. Délben pontkesztyűs, küzdő edzés, este bázis és formagyakorlatok voltak. Emellett elméleti oktatásban is részt vettek a gyerekek, ahol a Taekwondo történelmét,bázis elemeit és elemezték. A tanítványok közül a tábor végén, 27-en sikeres Taekwondo övvizsgát tettek, ahol sárga, zöld, kék és piros öves minősítést értek el.

Ha kedvet érez, hogy fejlessze önvédelmi tudását, vagy fontosnak érzi, hogy gyermeke képes legyen megvédeni önmagát, magabiztosságot szerezzen, ugyanakkor megtanulja a tisztelettudást, illetve jövő nyáron ő is aktívan, sportolással töltse a nyári szünet egy részét, akkor várjuk a szeptemberben induló edzésünkön!  

A jelentkezőknek az első edzés ingyenes!